-

Tartós gazdasági erő
Trade Magazin A magyar hűtő- és konzervipar jelentős változáson ment át az elmúlt évtizedben, és, bár számos kihívással kell megküzdenie a szereplőknek a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt, jó pár szegmensben meghatározó Európa-szerte az ágazat. Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke elmondta, hogy az ágazat jelenlegi 160-170 milliárdos kibocsátásával a magyar
-

Dr. Beke György tiszteletére szervezett emlékülés
2017. február 8-én került megrendezésre Dr. Beke György tiszteletére szervezett emlékülés a FAO rendezvény keretén belül a Földművelésügyi Minisztériumban, melyen a tápanyag összetevők összegyűjtésére vonatkozó aktuális információk kerültek bemutatásra a magyar gyorsfagyasztó iparban. Dr. Beke György aktívan részt vett a mai gyorsfagyasztási technológia alapjainak megteremtésében, valamint jelentős szerepet játszott a folyamatos zöldség-gyümölcs feldolgozási technológia hazai
-

GINOP társadalmi vita
Magyar Hűtő-és Konzervipari Szövetség tagjait képviselve ismételten hozzászólt a GINOP 1.2.6-8.3.4-16 társadalmi vitájának második fordulójához, mely január közepén zárult. Ennek kapcsán az alábbi két észrevételt osztottuk meg a Minisztériummal: Egyrészt a Közbeszerzési Törvény 2017-január 1-i változásai nyomán az 5.§ 3.bekezdése értelmében mentesül a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól a pénzügyi eszközzel kombinált pályázatot megvalósító vállalkozás. Szeretnénk
-

Tisztújítás

