A korábbi években a kedvezőtlen makrogazdasági környezet, az energiaárak, az inflációs nyomás, az emelkedő inputköltségek kedvezőtlen hatással volt az ágazat teljesítményére, azonban januártól fejlődés és növekedés figyelhető meg Magyarország élelmiszeriparának teljesítményében – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a Hunbisco húsvéti szakmai előadásán, Budapesten, csütörtökön.
A helyettes államtitkár hozzátette, hogy az ágazat termelési volumene átlagosan 8 százalékkal nőtt, melyből 7 százalék a belföldi értékesítésnek, míg 9 százalék az exportnak köszönhető. A termelékenység növekedése is hozzájárul az ágazat teljesítményének fejlődéséhez, azonban szükség van a versenyképesség és hatékonyság további növelésére, illetve a korábbi energiaár emelkedések ráirányították a figyelmet az energiahatékonyságra – erre kiemelt figyelmet kell fordítani.
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, hogy az elmúlt években jelentős támogatások érkeztek az élelmiszeripar számára mind az EU-s, mind a nemzeti forrásokból. A KAP (Közös Agrárpolitika) stratégiai tervei 2021-től 2027-ig terjednek, és a továbbiakban is fontos szerepet fognak játszani az ágazat fejlesztésében. A kormányzati támogatások tervezése során fontos, hogy azok a lehető legcélszerűbben és hatékonyabban segítsék az ágazat fejlődését. Az élelmiszeripar támogatása két fő területen nyilvánul meg: a pénzügyi források biztosításában és a szabályozási környezet javításában.
A helyettes államtitkár összegezte, hogy az élelmiszeripar Magyarországon jelentős potenciállal rendelkezik, ám a fejlődéséhez szükség van a versenyképesség és hatékonyság további növelésére, valamint a fenntarthatóság elveinek maradéktalan alkalmazására. A kormányzat és az ágazat szereplői közös erővel dolgoznak azon, hogy az élelmiszeripar továbbra is sikeresen tudjon alkalmazkodni a változó környezeti és gazdasági kihívásokhoz. Hozzátette, hogy a közelgő EU-s elnökség szempontjából a fenntarthatóság is kiemelt fontossággal bír, így kiemelt témaként fogunk foglalkozni az élelmiszerpazarlással is a teljes láncot átölelő egyéb fenntarthatósági kérdések mellett.
Forrás: Magyarország Kormánya
https://kormany.hu/hirek/ujra-novekedesi-palyan-az-elelmiszeripar-teljesitmenye
Vélemény, hozzászólás?